HTML

Nemzeti minimum blog

Elég legyen az átkozódásból! Fogjunk össze és beszéljük meg, mit kell tennünk egy élhetőbb Magyarországért...

Friss topikok

Tanárok a bekattanás szélén

2016.06.16. 09:59 | prognosys | 19 komment

Címkék: oktatás iskola tanár tanítás általános iskola sajátos nevelési igényű diliház SNI

Lassanként napi szinten találkozok olyan iskolai problémákkal, hogy gyermekemet valamilyen retorzió éri. Nem azt mondom, hogy ő egy szentecske, de azért olyan messzire menni sem tapasztaltam még tanárt, amilyet tegnap.

De kezdjük elölről. Sajnos a fiam sok más gyermekkel együtt komoly mentális problémákkal küzd. Nem, nem valamiféle őrjöngő 'nem normálist' kell elképzelni, csupán olyat, akire az átlagosnál jobban kell figyelni és az átlagosnál nehezebben fog fel dolgokat: enyhén értelmi fogyatékos. Sokszor békésen megvan ő magában. Épp ezért célpontjává tud válni más gyermekek agresszióinak.

A minap - épp a múlt héten - kellett feljelentést tennem, mivel mástól származó ütésnyomokat találtam rajta: vagyis nem vigyáznak rájuk az iskolában! De ami tegnap történt, az minden képzeletemet felül múlt:

Történt, hogy egy óvatlan pillanatban fiam levert valami virágcserepet az iskolában, ami a padlóra esve széttört. Máskor is volt már ilyen: következő alkalommal pótoltuk a hiányt és kész. De olyan hogyan juthat valakinek az eszébe, hogy mint egy 'büntetésül' fog egy ollót és szó szerint kettévágja a gyerek tolltartóját, valamint a benne lévő ceruzákat, tollakat

tolltarto.jpg

Hazaérve a combja tiszta lila, kék volt a kifolyt tintától. Mondjuk azt nem tudom, hogy került a zsebébe.

Nos ezek után hogyan merészeljem őt 'iskolába' engedni? Mi lesz a következő 'példamutatás'? Félmeztelenül fognak rohangálni a folyosón, meglett felnőtt létükre a gyerekek előtt? Szóval ez egy kész diliház. Az első iskolát, amelyikbe járt, azt már bezárták. A másodikba szó szerint olyan szellemi nyomorékok jártak, ahová nem szívesen engedtem. Két év után kiderült, hogy itt - egy pedagógiai módszertani intézményben - nemhogy nem vigyáznak, nem figyelnek eléggé rájuk, de még olyan példával is járnak elől felnőtt emberek, 'tanárok', akik az őrület határán vannak.

Bocsánat, de ezt nem tudom be az oktatás tragikus helyzetének. Csakis annak, hogy évek alatt kontra szelektálódott a tanári kar, s mára ez maradt: idegösszeomlás szélén táncoló tanárok rossz példával, ne adj' Isten, gyerekeket veszélyeztetve.

Ezek után, hogyan kellene fogadnom a tanárok értékeléseit. Azok, akik nem képesek jó példával elől járni és nem veszik tudomásul, hogy nekik nem a rombolás a feladatuk, hanem az építkezés - és persze, egy módszertani intézményben, ahol sajátos nevelési igényű gyerekeket 'fejlesztenek' - nehezebb dolguk van általában, mint egy normál iskolában.

Úgyhogy ezért is fordulok a nyilvánossághoz. Van még 3 év hátra az általános iskolából. Nekem törvényi kötelességem őt iskolába járatni. Magán tanárt nem tudok fogadni, mert azt én nem tudom megfizetni. Mégis melyik iskolába lenne érdemes vinnem, ahol nem rombolják tovább a gyerek személyiségét!?

· 1 trackback

Ébresztő, magyarok!

2013.06.03. 00:57 | prognosys |


Hetek óta érlelődik bennem egy önálló blog életre hívása. Mostanra beérett ez a gondolat, hisz nemzetünk már alig képes levegőhöz jutni a hazai politika nyomása alatt. És ez a politikai nyomás olyan sok arcú, hogy kusza szövevénnyé válik felettünk: ember legyen a talpán aki ezeken átlát. Még nekem is nagyon nehéz, pedig napi szinten követem a hazai eseményeket, s eközben iszonyatos hiányérzet feszít. A sok éven át tartó folyamatos követés egy dologra bizonyosan megtanított: sem a múlt, sem pedig a jelenkor történelmében nem lehet elég tájékozott senki! Ezért ha állítunk valamit, azt ajánlott valamilyen forrásanyaggal megtámogatni!

Más bejegyzésekhez érkező, egymást érő becsmérlő dialógusok, - az internet, mint "anonim dühöngő" (orig by FankaDeli) - nem hogy segítenének kiigazodni, megtalálni a szabadsághoz vezető utat, hanem épp ellenkezőleg: energiáinkat egymás lenullázására fordítjuk az ország építése helyett. Emberek! Hát ennyire gazdagok vagyunk, hogy erre jut a legtöbb energia? Persze a kérdés költői.

Nemzeti minimum. Jó néhányszor elhangzott ez a kifejezés a parlament falai között is, de mintha sosem lett volna olyan fontos. Ahogy jött, úgy ment. Néha valami üres frázisként elpuffogtatják magukat demokratáknak valló valakik, de még egy lépést se voltak hajlandóak tenni érte. A nemzeti minimum egy nagyon fontos, de ma méltatlanul mellőzött mércéről szól. Társadalmunk közös kiindulópontja kellene hogy legyen. Egy utolsó szalmaszál a reményvesztettségben, diktatúrákkal és önkényeskedőkkel szemben. Nem az én dicsőségem, hogy ezt a blogot én indítottam, hanem azoknak a szégyene, akik tehetnek arról, hogy mind a mai napig nem alakult ki egy olyan társadalmi párbeszéd, amely mentes minden ködösítéstől, szembenállástól, hazugságoktól. Sajnos úgy látszik, a nemzeti minimum alapkő letételére nem volt elég 23 év

Hol is kellene kezdeni? Óriási fába vágtam a fejszét, s őszintén remélem, hogy nem csorbul ki már az elején. Először is, mielőtt bárki amolyan okostojásnak kezdene bélyegezni, azoknak leszögezem: ez a blog hangsúlyozottan nem rólam szól, hanem mindannyiunkról! Nincs a zsebemben a bölcsek köve és nem Amerikából "okoskodom".. Sokszor ugyanúgy nem vagyok az események közelében, mint a legtöbbünk, ezért az egyes eseményekről kialakított vélemények sem lehetnek minden tekintetben objektívek, ezért azokat illik minden szemszögből megvizsgálni! Éppen ezért komolyan építek mindenki hozzászólására, véleményére. Engem nem érdekelnek pártkötődések és nem ragaszkodom semmilyen mámoros ideológiához.

Elítélem és el is fogom távolíttatni az olyan szalonképtelen hozzászólásokat, melyeknek egyetlen nyilvánvaló célja a véleményezők közötti feszültségkeltés, a kritika helyetti becsmérlés, káromlás. Célom ugyanis az, hogy közösen találjunk megoldásokat kapaszkodó nélkül maradt társadalmunk újjáépítéséhez. Ha már ők nem voltak képesek a nemzeti minimum kialakítására, akkor tegyük meg mi, közösen! Mégis, mire várjunk? Azt hogy a politika majd megoldja helyettünk? Na, arra várhatunk! A magyar politika épp azért fordult szembe a magyarsággal, mert a magyarság nem alakított ki feltételrendszert a magyar politikával szemben!

Sokan, akik elfordulnak a politikától azt gondolják, hogy ez valami bűnös dolog. Hogy az a természetes, hogy bárkit választunk, nekünk úgysem lesz jobb. Félreértések (vagy ha úgy tetszik: trükkök) százai - melyek nem önmaguktól valók - vezettek minket ehhez a tévhithez. A magyar politika a társadalommal való szembefordulása okán minden aljas eszközt bevetett annak érdekében, hogy ezt a tévhitet kialakítsa, s fenntartsa. Ennek fennmaradása viszont végzetes társadalmunkra nézve, ugyanis pont ez a hihetetlen közöny az, amiből a jelenlegi magyar politika táplálkozik.

Igen kitartó, szívós küzdelmet kell vívnunk fennmaradásunkért. A magyar politika elszabadult úthengerét meg kell, hogy állítsuk. De ahhoz az is kell, hogy ezt közös célként tűzzük ki és felismerjük, hogy ki partner a cél elérésében és ki nem. Mert nehogy aztán annak a kezét-lábát kössük meg, akik az úthengert utolérve lehetőséget kap, hogy megállítsa azt. Ehhez pedig szóba kell állnunk egymással! Nem kell mindenben egyet értenünk, de tisztelnünk kell mások véleményét! Minden szavunknak, minden mozdulatunknak súlya van, s mindig lesz valamilyen utóélete, ezért végig meggondoltnak kell lennünk. Minden mindennel összefügg!

Fogalmazzuk meg tehát közösen és kényszerítsük ki a magyar politikából a nemzeti minimumot!